2012. november 20., kedd

Szőrnyű..., de megoldjuk így is!


Manapság, mint véleményem szerint oly sokan, egyre többet gondolkodom azon, hogy a szakmai szervezetek mit tesznek, vagy nem tesznek a szakmáért. Na, senkit nem szeretnék megítélni, ezt rábízom az olvasóink józan ítélőképességére. Ezért egy közelmúltban történt levélváltást osztok most meg, mely a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével zajlott. Akiknek egyébként a válaszukat megköszöntem, de kommentálni nem szerettem volna azt, mivel nem áll szándékomban a „gyűlöletkeltés”, viszont megdöbbentő volt elkönyvelni, hogy nem tudnak időt szakítani a szakmai munkára, mely arról szólt volna, hogy saját álláspontjukat képviseljék bizonyos kérdésekben, így a vendéglátóiparban egyfajta változást indítsunk útjára. 

Íme a levelem egy részlete, hogy mi az amit szerettem volna tőlük, vagy mi az ami egy szakmai szövetségnek „nem fér bele az idejébe”:

„…Szeretném, ha a Kortárs Gasztronómiai és Kulturális Egyesülettel, mint a klasztermenedzsmentet ellátó szervezettel, együttműködési megállapodás keretében egy szorosabb kapcsolatot tudnánk kialakítani az Ön cégével/szervezetével is, ezért csatlakoznának a Nemzeti Egység Klaszterhez (NEK), mert az Önök álláspontja/véleménye is fontos számunkra. Így szeretnénk, ha ez is megjelenne egy-egy kérdéskörben.
Mely klaszter létrejöttének célja, a vendéglátóipar, és a hazai termelők problémáinak orvoslása, helyzetbe hozása. A hazai termékek piacának segítése, egészségesebbé tétele, így azok éttermekbe és a kereskedelmi egységekbe való bejuttatatása, bel és külföldön egyaránt…..”


A levél egyébként szólt arról is, hogy saját feltételeink szerint kívánjuk az együttműködést tenni, mely a szakmaiságon kívül, minden mást nélkülöz. 


Íme a válaszuk:

"Tisztelt Elnök Úr!

Köszönöm megkeresésüket, de Szövetségünk sokirányú kötelezettsége, elfoglaltsága miatt nem tudunk élni ajánlatukkal.
Üdvözlettel  
…………..
főtitkár"


Az én válaszom a következő volt:

„Tisztelt …………. úr/ MSZÉSZ!

Köszönettel vettem válaszukat, ugyanakkor sajnálatosnak érzem azt látni/fogadni, melyet talán, ha nem kommentálok, akkor teszem jól...
Viszont itt hívnom fel a figyelmét, hogy jelen levelezést nyilvánosságra hozom (annak megváltoztatása nélkül), mert a Klaszter így főként létjogosultságáról tehet tanúbizonyságot.

Munkájukhoz sok sikert kívánva!  

Asztalos István”

Mindez nem szegi kedvünk, hiszen nem a szakmai szervezetek jelenléte a döntő ebben a kérdésben, és egy percig sem gondoltuk, hogy egyszerű lesz céljaink megvalósítása... 

Archívumunkban a következő képeket találtam a fent nevezett szervezetről, mely a 2012-es Hoventa kiállításon készült:




Gondoltam beszúrok ide egy másik levelet is, mely éppen egy nappal előbb érkezett. Mást nem is mondanék, csak annyit, hogy szerencsére még vannak különbségek... 


2012. november 19-én érkezett:

"Szia István!

Szívesen jelentkezem, csatlakozom kezdeményezésedhez.Jelenleg nem látom értelmét, de Te majd meggyőzöl arról hogy van.
Ha úgy érzed, hogy bármelyik társadalmi szervezetnek van véleményt érvényesítő szerepe manapság akkor Te találkoztál a mesebeli rőzsét cipelő banyával akit anyókának szólítottál és megdumált hogy higgy a mesékben ( a találkozás történetének van egy pikánsabb verziója is de azt nem írom le).
Ez a valós kép csak a direkt információk alapján alakult ki bennem. :-)
Ennek ellenére ha Te hiszel benne és tényleg van bármi csekély esély arra hogy jobbító szándékkal tegyünk valamit, ám legyen!
Személyedre való tekintettel csatlakozom hozzád és ajánlom fel dolgos kezeimet.

Baráti üdvözlettel: Z..."




Íme a válasz: 

Szia Z...!

Válaszodat örömmel fogadtam, légy üdvözölve a klubban... :)

Ugyanakkor szeretnék rá reagálni:
1- Ha nem látod értelmét, akkor már van, mivel képzeld el, hány ember, kolléga lehet ebben a helyzetben és ezzel értük is akarok dolgozni... (ráadásul ezt alapproblémának látom, menni is fog a cikk róla... )

2- Igen én úgy érzem, hogy van társadalmi szervezetnek véleményt érvényesítő képessége. Elég, ha megnézed a szakmai szervezetek munkáját, akik finoman szólva is érdektelenek, csak saját problémáikkal, érdekeikkel vannak elfoglalva. Ezzel a társadalom, szakmai szervezetekről alkotott véleményét formálják, az igaz, hogy negatív irányba... Ugyanakkor itt hívom fel a figyelmed pl. a GHP kidolgozásának menetére, ahol a Kortárs Egyesület részéről voltam jelen, és valóban eljutott a jogszabályalkotásig, a jogalkotók rábólintottak, így be is lett vezetve az. De, most felkértek a transz-zsírsavakkal kapcsolatosan is, hogy segítsük a munkát... Tehát a jogszabályalkotásba valóban lehet keresnivalónk... Sőt, minél nagyobbá válunk, annál inkább tudunk majd előrehaladni, lobbyzni...

3- Anyókával nem találkoztam :D, így nem is tudott meggyőzni, hogy higgyek a mesékben... az igaz, hogy nem minden fenékig tejföl, ezt elismerem, de legalább tudjuk, hogy mivel szemben kell felvennünk a harcot...

4- Én valóban hiszek benne, azért, mert tudom, hogy, amennyiben “mögém áltok”, úgy tudunk egy iszonyatosan erős szervezetet létrehozni, amivel napról-napra könnyebbé fog válni az érvényesülés.  Aminek sokkal jobban hiszek, az-az, ha mindenki a tudását/kapcsolatait összeadja, akkor az egy megállíthatatlan platformá gyúrható.

5- Köszönöm a megtisztelő bizalmadat, hogy rám való tekintettel csatlakozol a klaszterhez, bízom benne, hogy nem okozok csalódást. Mindenesetre jól esett!


Remélem nem hagytam ki semmit... Hamarosan jelentkezem, és folytatjuk a beszélgetést... Addig is, ha van felmerülő kérdésed, szívesen megválaszolom, ha tudom.

ÜDV!

AI


A levelet azért osztottam meg, mert véleményem szerint a szakma döntő többsége magára ismerhet benne, mégpedig a hitetlenség, csalódottság, kilátástalanság terén. Mint, ahogyan a levélben is válaszoltam, bízom benne, hogy nem okozom majd csalódást senkinek, aki annak ellenére csatlakozik hozzánk, hogy "nem látja jelenleg értelmét", főként bizonyos okok, "direkt információk" miatt... :)


2012. november 18., vasárnap

Sodexo a közétkeztetés bajnokcsapata

2012.november 17.-én a Metro Vevőakadémián került megrendezésre az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete rendezésében, az "O.K.É.S" Közétkeztetési Szakácsverseny.

Az OKÉS 2012. versenyen résztvevő versenyzők
A verseny célja az volt, hogy az iparágban dolgozó séfek is megmutathassák tudásukat, valamint új gondolatokat adni a nehézségekkel küzdő közétkeztetésbe.

Az OKÉS 2012. I. helyezett csapata a Sodexo (Váradi Károly; Kövecses Ádám)





A verseny a közétkeztetést vette célba. Az utóbbi időkben egyre nagyobb célpont az iskolák, kórházak, önkiszolgáló éttermek nyújtotta kínálat. A nagy mennyiségben előállított ételekben található mesterséges, és természetes hozzávalók helytelen aránya. A versenyre jelentkezőknek az őszre jellemző nyersanyagokból olyan menüt kell főzniük, ami a közétkeztetésben megvalósíthatóak, és messze menőkig nélkülözi a mesterséges adalékokat.
Az OKÉS 2012. II. helyezett csapata a Fehérház Étterem (Kónya Zoltán,  Koós Krisztina)




Az elbírálás szigorú előírásai a mai modern konyhaművészet alap pillérein nyugodtak. Fontos volt a helyes, szakszerű elkészítési technológia, a munka közbeni higiénia, az ízek harmóniája, a tiszta, pontos tálalás, ami mesterséges díszítőanyagoktól mentesen került a szakmai zsűri elé.


Az OKÉS 2012. III. helyezett csapata az Elamen Zrt. Nádasdy Étterem (Kupi Attiláné, Kupi Attila)




A zsűriben helyet foglalt a rendezvény főszervezői is Némedi József, az Étrend egyesület elnöke, és Végh Tamás az Étrend egyesület, közétkeztetési szekciójának vezetője is, de helyet kapott még, Rózsás Anikó a Közétkeztetők Szövetségének Elnöke, Ferenczi István, a Magyar Grillszövetség Elnöke, és a Metro Vevőakadámia részéről pedig Bérczi Róbert kapott helyet.




A versenyen részt vett további csapatok: 


Baja Marketing Bajai Kommunikációs és Marketing Kft (Nyitrai Szilveszter, Kovács Antal)
 Metro Különdíjjal jutalmazott csapat
Vitézek, Lovagok Udvara; Karcag (Szatmári Zoltán, Szatmári János) 
Metro Különdíjjal jutalmazott csapat
Városétkeztetés, Füzesgyarmat (Szitásné Láda Adrienn, Buzgány László) 
Metro Különdíjjal jutalmazott csapat
Eurest Étteremüzemeltető Kft (Klicska Ferenc, Benyovszki Zsolt)
Tengeralattjárók (Sóskúti Tamás, Sóskúti György)




A rendezvény támogatói voltak:








2012. november 16., péntek

Új Dimenzió - Vimensio

Kreatív fiatalok számára hirdet ötletversenyt a Leonar3do, a számos szakmaidíjat nyert háromdimenziós rajzoló szoftver magyar fejlesztőcsapata.November 20-ig várják az egymillió forint összdíjazású versenyre azérdeklődők jelentkezését, akiknek még sok éves tapasztalattal sem kellrendelkezniük, ugyanis a szoftvert a programozói tudás nélkül is bárkihasználhatja.



A Leonar3do a világon az első komplex virtuális valóság-termék, amellyel egyhagyományos személyi számítógépet is komplett interaktív 3D-s konfigurációváalakíthatunk át. A monitoron elhelyezett szenzorok érzékelik a háromdimenziósszemüveg és egér helyzetét, így mindig a felhasználó fejpozíciójához megfelelő,valós benyomást keltő kép keletkezik. A termék segítségével gyakorlatilag a monitorelőtti térben lehet például rajzolni, tervezni, képekkel tudunk interakcióba lépni,hiszen térbeli kiterjedést kapnak.



A versenyen való részvételhez tehát nem szükséges programozói tudás; a prerelease állapotban lévő, a Leonar3Do technológiát használó Vimensio a világlegjobb, legkönnyebb és legélvezetesebb 3D oktatási szoftvere, amivel nemcsakoktatni és tanulni, hanem 3D oktatási tartalmat létrehozni is lehet. A termék hivatalosbejelentése és forgalomba hozatala 2013 januárja. Magyar fejlesztőknek kínálkozikmost az a különleges lehetőség, hogy ötleteiket beépíthessék egy egyedülállótermék fejlesztésébe. A feladat olyan edukációs programok lefejlesztése, amelyetkésőbb különböző felsőoktatási intézmények használhatnak demonstrációs céllal.



November 20-ig várják tehát a szervezők a versenyzők jelentkezését. A legjobbötleteket egy háromnapos rendezvényen, a Vimensio Mobil Weekend-en meg isvalósítják, ahol szakavatott mentorok segítik majd a versenyzőket az alkotásban,majd egy szakmai zsűri választja ki a legjobbakat. A legjobb csapat 500.000forinttal lesz gazdagabb, de számtalan különdíjjal is jutalmazzák alegtehetségesebb és legkreatívabb versenyzőket.



A rendezvény három napja alatt a versenyen kívül számtalan előadást ismeghallgathatnak a versenyzők a 3D technológiát érintő témákban. A 3D KreatívInnovációs Klaszterral együttműködve 2012. november 22-én 14.30-tól "3D MOST!-Az oktatás új dimenziója" címmel szakmai nap várja az érdeklődőket.



A verseny szabályai és további részletek a verseny honlapjánhttp://www.mobilweekend.hu/, valamint a Facebook rajongói oldalán találhatóak.
A rendezvény időpontja: 2012. november 22-24.

Helyszín: Budapest Kommunikációs Főiskola, Rózsa utcai campus



2012. november 15., csütörtök

Téli Forraltbor Fesztivál&Kézműves Magyar Ízek Országos Szabadtéri Nagyvására



November 23-25. között Örkényben az új piaccsarnokban és Örkény központjában.

A kézműves élelmiszer termelők nagyünnepe.
Borok, kolbászok, bonbonok, mézek – minden, ami kézműves élelmiszer.
Több ezer íz között számos sörkülönlegesség, tésztaköltemények, valamint különleges kolbászok és disznótoros ételek.


A kiállításon kóstolható, vásárolható ezernyi ízről részletes tájékoztatót és képet talál a rendezvény weboldalán, www.kezmuvesmagyarizeknagyvasara.com.

A Forraltbor Fesztiválon a történelmi borvidékek között 5 borászt találnak Örkényből és a Kunsági borvidékről. Mindösszesen 15 borász gőzölgő borutcája pedig igazán szívet melengető élménnyel gazdagítja a kilátogatót.

Az élmények teljessége érdekében muzsikál Örkény szabadtéri színpadán A Kistehén Zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, a Borra-való Együttes, Varga Miklós, a Kerekes Band. A Csík Zenekar ugyancsak élő koncertjével felteszi a koronát látogatóink élményeire.

Fesztivál Mesterségek Egyesülete

2012. november 14., szerda

GMO-mentességi garanciát vállalt cégek listája.

Ma jelent meg legújabb kiadványunk, a GMO Kisokos - Élelmiszerkalauz tudatos vásárlóknak.
Megkerestük a legnagyobb hazai élelmiszeripari szereplőket, hogy megtudjuk: vállalnak-e génmódosítás-mentességi garanciát termékeikre. Töltsd le és tudd meg, hogy mit (v)egyél és mit ne:




Elképzelhető, hogy lesz több olyan cég is, akik a közeljövőben módosítanak GMO-val kapcsolatos álláspontjukon. Több figyelmet, erőforrást szentelnek a vásárlók akaratának és GMO-mentes alapanyagok beszerzésére törekszenek. Ezeket a változásokat figyelemmel kísérjük!

De magad is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy a cégek álláspontja elmozduljon és komolyabban vegyék a vásárlók akaratát, a miénket! Terjeszd a kiadvány hírét, informáld barátaidat, ismerőseidet!
  • Ha kedvenc terméked piros kategóriába került és nem vállalt gyártója GMO-mentességi garanciát, jelezd neki, hogy rosszul érintett a dolog és kérd meg rá, hogy áruljon garantáltan GMO-mentes ételt!
  • Ha kedvenc márkád, élelmed GMO-mentességi garanciát vállalt, akkor is hozd tudomására: örülsz neki és fontos Neked az ügy, többek között ezért vásárolsz nálunk, termékeikből!
  • Használd a Vásárlók könyvét, a cégek honlapját, Facebook, Twitter és egyéb közösségi oldalait, postafiókját, emailcímét, a boltvezető telefonját - a lényeg, hogy megkapják üzeneted: nem akarunk génmódosított élelmet venni, enni!
Vásárlásnál pedig az erő és a GMO Kisokos legyen Veled! :-)


Fogjunk össze és változtassuk meg minél több cég GMO-val kapcsolatos álláspontját! Ne feledd: minden forint egy szavazat arra a világra, amit a cég vagy terméke képvisel! A jelenlegi GMO-k pedig nem azt a világot képviselik, amelyet az európaiak, a magyarok többsége szeretne.


Forrás:Greenpeace

2012. november 6., kedd

Közbeszerzési kisokos a Védegylet kiadásában!


A Védegylet által megvalósított “Svájci és magyar alulról szerveződő civil szervezetek szövetsége az autonóm helyi gazdaságfejlesztés támogatására” pályázat eredményeként megjelent a közétkeztetési közbeszerzési kisokos. Benne fontos ismeretek arról, hogy mit lehet tenni termelőként / önkormányzat/közétkeztetőként ha helyi/minőségi alapanyagokból szeretnék ellátni a közösségi étkeztetést.


"A közétkeztetés, amelybe beletartozik az óvodák, iskolák, kórházak, szociális intézmények étkeztetése, a helyi termékek fontos felvevőpiacát jelenthetné. Kézikönyvünk azoknak az önkormányzatoknak kíván segíteni, akik a közétkeztetésüben szeretnék az egészséges, helyi, közvetlenül a termelőtől beszerzett élelmiszereket előnyben részesíteni.
Az önkormányzatokat eddig talán visszatartotta a bonyolult közbeszerzési szabályok sokasága. A kiadvány, melynek megírására Dr. Perczel Zsófia közbeszerzési szakjogászt kértük fel, az aktuális jogszabályokat ismerteti és értelmezi a témában, gyakorlati példákkal és konkrét iránymutatással egészítve ki a joganyagot.
A füzet papíralapú példányai a Védegylt irodájában, vagy egyeztetés alapján postai úton kiküldve is hozzáférhetők."









Az Útmutató a Védegylet Egyesület megbízásából a “Svájci és magyar alulról szerveződő civil szervezetek szövetsége az autonóm helyi gazdaságfejlesztés támogatására” pályázat keretében készült.



  



2012. november 5., hétfő

Mesterszakács a zalaegerszegi közétkeztetésben

Zalaegerszeg - A tehetséges szakácsok karrierjüket általában valamelyik csúcsétteremben gasztronómiai remekeket alkotva képzelik el, pedig a közétkeztetésben is egyre nagyobb az igény az olyan szakemberekre, akik nagy mennyiségben is tudnak egészséges, ízletes és finom ételeket főzni.


Végh Tamás gasztronómiai vezető pályája kezdetétől "tömegméretben készült" ételekben, menüsorokban gondolkozik. A fiatal mesterszakács a közétkeztetésben olyan újításokat valósított meg, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar gasztronómiai hagyományok megőrzése mellett sportosabb, egészségesebb étel kerüljön az óvodások és iskolások asztalára.

Ahogy ő fogalmaz: a "szakácsság szinte veleszületett", a szakma iránti szeretete már egészen kicsi korában beleplántálódott  A szüleitől támogatást, biztatást kapott, és meghatározó élmény volt számára, hogy kisfiúként együtt főzhetett a nagymamával.

- Véletlenszerű volt, hogy a közétkeztetéshez kerültem. Amikor a honvédségtől leszereltem, olyan cégnél kezdtem el szakácskodni, ahol naponta több ezer adag ételt főztek - idézte fel. - Fokról fokra jutottam előre, megtanultam a szakmát, néhány év múlva termelésigazgatói pozíciót töltöttem be. Talán innen adódik, hogy szívesen főzök, és tervezek nagy adagban készülő ételeket.

Néhány elejtett mondatából azonban az is kiderült, hogy mesterszakács szaklapokba publikál, és szép sikereket ért el szakácsversenyeken is.

- Versenyezni a szakma iránti érdeklődés miatt kezdtem el - közölte. - Három éven át magyar bajnok voltam a közétkeztetésben, ezt követően indultam el 2006-ban a luxemburgi szakács-világbajnokságon, ahol ezüstérmet szereztem. Tavaly óta védnöke és szervezője vagyok a közétkeztetők országos szakácsversenyének.

A csipetnyi só kilószám kerül az ételbe

Ha a közétkeztetés kerül szóba, többnyire mindenki nagy mennyiségű ételek elkészítésére gondol. A háziasszonyok általában 3-5 személyre főznek, a séfek a különleges gasztronómiai konyhákban tíz-tizenöt főre készítenek el egy-egy receptet. Zalaegerszegen a közintézmények számára viszont naponta 6500 adag ebédet kell megfőzni.

- Mindehhez mennyi alapanyagot kell beszerezni?

- A konyhák tonnás nagyságrendű mennyiségeket használnak fel. Naponta 600-700 kilogramm kenyér fogy el, a levesek, főzelékek ezer literszám készülnek. Más a lépték, mint amikor a háziasszonyok fűszerezik az ételt. Ha a recept "csipetnyi" sót, kevés fűszert ír, akkor a nagykonyhákban kilószám rakjuk az ételbe a fűszereket. A zöldborsófőzelék például 800 kilogramm zöldborsóból készül el - hangsúlyozta Végh Tamás, majd mosolyogva hozzáfűzte: - A szakácsmesterség nemcsak azért "férfimunka, mert nincs Oscar-díjas szakács nénink", hanem azért is, mert ha a konyhavezető borsót kér az üstbe, akkor "ember kell", aki megmozgatja az alapanyagokat tartalmazó 20 kilós zsákokat.

- Mennyire nehéz tömeges méretekben ízletes, egészséges ételt főzni?

- Valóban nagyon nehéz egy négyszáz literes üstben úgy megfőzni a főzeléket, mintha otthon készítenénk el. De pontosan az a cél, és az jelenti a kihívást, hogy ugyanolyan olyan ízletesek legyenek az ételek, mintha kisebb mennyiségben készülnének.

Beszélt arról is, hogy csak "fél siker", ha az üstökben, kondérokban elkészül a finom, egészséges étel. A cél az, hogy az ovisok, iskolások jó étvággyal el is fogyasszák, és ez már nemcsak a szakácsokon múlik, mert ebben leginkább a szülők tudnak segíteni.

- A modernitásnak, az újításnak az a legnagyobb gondja, hogy a gyermekek gyakran elutasítják azokat az étkeket, amelyekkel korábban még nem találkoztak - magyarázta a mester. - Jó lenne, ha a szülők arra presszionálnák gyermekeiket, hogy legalább legyenek hajlandók megkóstolni az ételt. Gyakorta ennek az ellenkezője történik: ha a szülők az étlapon számukra ismeretlen étel nevét olvassák, a gyerekeket úgy engedik el otthonról, hogy jó előre figyelmeztetik őket: "becsomagoltam egy szendvicset is, mert a mai ebédet úgysem fogod megenni".

Ez majdnem olyan finom, mint az iskolában!

A gyönyörűen terített asztalon közben megcsodáltuk a novemberi étlapmustrára elkészített tormakrémes szendvicseket, a mesterfogások közül megkóstoltuk a balzsamos túrókrémet, a bazsalikomos padlizsánt és a házi májpástétomot. Az ízletes étkek, bár szerényebben díszítve, tálalva, rövidesen megjelennek a menzai étlapon is.

- Apró változtatásokkal lehet csak előre haladni. Újdonságokkal, amelyek egy kicsit eltérnek a megszokottól, mint például egy zöld fűszeres krém vagy a narancsos, citrusos mákos guba vanília öntettel. A mediterrán világban elfogadott ételek közül eddig szinte csak a pizzát és a milánóit vettük át, ugyanakkor a gyömbéres sárgabarack krémleves még érdekesebbé tudja tenni az étlapot - bökött a szakember a menüsorra a novemberi étlapon.- A zalai szakácsokkal közösen olyan ételsort állítottunk össze, amely együttesen képviseli a modernséget, az egészséges fogásokat és a tájjellegű hagyományokat. Persze ehhez folyamatos egyeztetésre van szükség, mert például az én elképzelésem szerint a tökfőzelék tejszínnel, tejföllel, cukorral, ecettel, kaporral "gyerekszáj kedvelő", míg a zalai konyhák egy része hagymásan, lecsóval készíti el. A prósza, ami valójában burgonyareszelék, Zala megyében főételnek számít, én viszont húsétel mellé, köretnek tudom csak elképzelni - sorolta a példákat.


A krumpliprósza ügyében lehet, hogy igaza van Végh Tamásnak, de azért a mesterszakácsnak is szüksége van kritikusokra. Ezt a szerepet bevallása szerint nagyon jól betölti nyolc esztendős kislánya és tizenegy éves fia, akikkel gyakran főz együtt. Különösen emlékezetes a kisfiú egyik mondata, aki miután megkóstolta az édesapja által készített tejbegrízt, felkiáltott: "Ez majdnem olyan finom, mint az iskolában!"